11. fejezet: A nap további része

Átöltöztem, és elkezdődött az óra. Kosarazunk. Na, az egyik "kedvencem"...
-Ide!-kiabáltam. A labda repült felém, és orron talált. Fenékre huppantam. Azt vettem észre, hogy a fehér pólóm erősen piroslik. Elvettem a kezem az orromtól, és láttam, hogy tiszta vér. Na, ilyet is csak én tudok...
Felkísértek az orvosiba, ahol én elláttam magam, majd lefeküdtem pihenni.

*

Nem telt bele sok idő, és Harry is jött utánam.

-Mit csináltál?-kérdeztem orrhangon.

-Húzódás...-mutatott a bokájára.

-Oké, felfogtam... Gyere, ülj le!-mondtam, és leültettem.

-A két nyomorék...-mondta Harry nevetve, és elkezdte bekötözni a bokáját.

-A tesiórák nem túl szerencsések... Eddig még nem tudtam olyat mondani, amelyiket sérülés nélkül megúsztuk volna!-mondtam nevetve.

-Mostantól igyekeznünk kell, hogy legalább egy olyan órával büszkélkedhessünk!-mondta.

-Na ja...-motyogtam.

Csönd lett.

-Nagyon jól áll az orrodban az a cucc!-mondta nevetve.

-Találjon meg hazafelé a HCl vizes oldata, rendben?-kérdeztem komoly képpel, ami tartott vagy fél percig, utána elröhögtem magam.

-Igen? Biztos vagy te ebben?-kérdezte fenyegetően.

-Igen! Biztos!-mondtam visszafogva a nevetést.

-Na jól van...-mondta Harry.

Kicsöngettek.

-Nem kéne elindulni?-kérdeztem.

-Kéne...-mondta.

-Mint a hadirokkantak... Na, menjünk!-mondtam, és segítettem Harry-nek.

Kértünk kilépőt az igazgatótól, majd átmentünk a közeli kórházba, ahonnan rögtön hazaengedtek minket.

Felhívtam anyut, hogy vigyen el Harry-ékhez, én onnan majd hazamegyek.

*Harry-nél*

Harry végignyúlt a kanapén, én pedig letáboroztam a földön.

-Éhes vagyok!-mondta célozgatva.

-Tessék?-csináltam úgy, mint aki nem érti.

-Ha szépen megkérlek, csinálsz nekem kaját?-kérdezte bociszemekkel.

-De csak azért, mert szépen kértél!-mondtam nevetve. Kimentem a konyhába, és csináltam valami harapnivalót. Miután készen voltam, leraktam a tálat a kis asztalra, én pedig leültem az eddigi helyemre.

-Ide is adnád?-kérdezte Harry.

-Nem érem el!-mondtam kinyújtva a kezem, pedig amúgy simán elértem volna.

-Ne szívass máááár!-motyogta dühösen.

-Mindig azt mondom: Amit nem érsz el, arra nincs is szükséged!-mondtam visszafogva a nevetést.

-De légyszíves add már ide, tudod, hogy nem tudok ráállni a lábamra!-mondta.

-Ha nagyon megerőlteted magad, akkor tudsz!-mondtam.

-Mira Steel, könyörgöm, add ide azt a nyomorék tálat, mert éhen pusztulok!-kérlelt Harry.

-Jól van, oké, megkapod!-robbant ki belőlem a nevetés, és odaadtam a tálat.

-Ugye tudod, hogy egyszer ezt még visszakapod?-kérdezte.

-Kezdek félni!-mondtam szarkasztikusan, és elnevettük magunkat. Elkezdett csörögni a telóm.

-Haló?-szóltam bele.

-Szia Mimi, Dottie vagyok! Éltek még?-kérdezte.

-A helyzet az, hogy eltört az orrom, Harry-t pedig éppen műtik, mert úgy eltört a lába.-mondtam komolyan.

-Mi a halál?-kérdezte Dottie.

-Gyökér gyerek, szerinted komoly bajunk van? Harry meghúzta a bokáját, nekem pedig az ütés hatására elpattant pár ér, de most már semmi bajom!-mondtam nevetve.

-Én meg már megijedtem!-mondta.

-Ha olyan bajunk lenne, már rég értesítettek volna egy hozzátartozót!-mondtam.

-Tudom... Na szóval az a lényeg, hogy nagyjából jól vagytok!-mondta Dottie.

-Ja. Na megyek, nehogy csináljon valamit ez a nyomorék!-mondtam nevetve.

-Mondod ezt te!-mondta nevetve.

-Jól van na! Szia!-mondtam.

-Cia!-nyögte be, majd kinyomta.

Visszaültem a földre.

-Ki volt?-kérdezte Harry.

-Dottie hívott, hogy élünk-e még.-mondtam.

-Pont ezt vártam...-motyogta Harry.

-Ja... Na, mi legyen?-kérdeztem.

-Film?-kérdezte.

-Oks.-mondtam, és benyomtam valami random vígjátékot.

*

Egész délután filmet néztünk, aztán hazamentem.